2017. aug 26.

Hogyan tágítsuk a teret?

írta: magdibutor
Hogyan tágítsuk a teret?

Sok ember él kicsi lakásban, ami nem feltétlenül baj, hiszen ha nem nagy az együtt lakók száma, nem feltétlenül kell hatalmas házba költözni. Egy háromfős családnak például tökéletesen elég lehet egy kétszobás, 50 négyzetméteres lakás is. Ami mégis problémát jelenthet, azok a szűk helyiségek. Sokszor ez nem is igazán funkció szempontjából probléma, inkább azért, mert beszorítva érzi magát az ember, még akkor is, ha amúgy kényelmesen elférne. Enyhe klausztrofóbiás hajlammal rendelkezőknek ez rémálom lehet. Szerencsére azonban a probléma könnyen megoldható, hiszen itt nem arról van szó, hogy ténylegesen túl kicsik a helyiségek, csak arról, hogy kicsinek tűnnek. Ebben az esetben csak optikailag kell tágítani a teret, ami nem is olyan nehéz.

 

Építsd be!

 

Az első trükk arra, hogy egy helyiség nagyobbnak tűnjön, az a beépítés. Kicsit furcsának tűnhet ez a tanács, azt hihetnénk, hogy minél több bútor van egy szobában, annál szűkebb lesz a hely. Mégis az ellenkező hatást érhetjük el, ha úgy körbeépítjük a helyiséget bútorokkal, hogy ne maradjon kihasználatlan terület. Ezt csak egyedi bútorokkal tudjuk megvalósítani, amik kifejezetten az adott szobába vannak tervezve, így tényleg faltól falig érnek, és teljes mértékben illeszkednek a helyükre, az utolsó sarokig mindenhova. Standard bútorokkal ezt szinte biztos, hogy nem fogjuk tudni elérni, túl rövid, vagy túl hosszú lesz egy-egy szekrény, komód. Nem fog elérni a sarokig, így pedig máris marad üres hely.

 

Használj tükröket!

 

A hálószobában egyébként is jó ötlet egy egész alakos tükröt tenni a szekrényajtóra, mert nagyban megkönnyíti az öltözködést. Van azonban még egy funkciója: optikailag tágítja a teret, méghozzá nem kicsit! Már egyetlen tükörtől is jóval nagyobbnak tűnik a szoba, képzeljük el milyen, ha mondjuk végig tükrös a szekrényajtó! Nem a tömör ajtót látjuk, ami egyértelműen jelzi a tér határát, hanem olyan, mintha dupla akkora lenne a szoba. Máris olyan érzése van az embernek, mintha sokkal tágasabb lenne a szoba, több lenne a hely. Ez bármelyik helyiségben alkalmazható, és kitűnően működik!

 

Szólj hozzá