2017. aug 11.

Bútorok térelválasztóként: merj kísérletezni!

írta: magdibutor
Bútorok térelválasztóként: merj kísérletezni!

 

 magdibutor_l.jpg

 

Nagyon sok lakás esetében okoz problémát, hogy egyszerűen rossz az elosztása, kedvezőtlenek a helyiségek arányai. Gyakran találkozhatunk például azzal a helyzettel, hogy adott egy kétszobás lakás, ahol az egyik szoba viszonylag kicsi, a másik pedig jó nagy. Külön nappali nincs, a nagyobb szoba meg annyira azért nem nagy, hogy kettőt lehessen belőle csinálni.

 

Ez az elosztás leginkább annak kényelmetlen, aki a nagyobb szobát birtokolja, hiszen ott van hely, ezáltal az lesz egyben a nappali is. A bútorokkal azonban lehet annyit trükközni, hogy mégiscsak elkülönítsük kicsit az intim szférát.

 

Válasszuk le a hálófülkét!

Családok esetében legtöbbször a szülők járnak úgy, hogy nincs saját hálószobájuk. Ez azért is kellemetlen, mert az ágyunk, ahol aludni szoktunk, intim területnek számít, nem szívesen osztjuk meg „kívülállókkal”, ilyen esetben azonban nincs más választásunk. Kivéve, ha valamilyen módon mégiscsak elzárjuk azt a részt, ahol aludni szoktunk. Ha falat húzni nincs lehetőség, egy térelválasztó jó ötlet lehet, ráadásul, ha polcos, plusz tárolófelületet is biztosít.

Előfordulhat ugyanakkor, hogy csak a helyiség teljes átrendezésével valósítható meg a hálórész elszeparálása. Ha így áll a helyzet, akár a meglévő bútorok is használhatók térelválasztóként.

 

Láttam egyszer egy olyan megoldást, hogy egy hatalmas, négyajtós gardróbszekrényt nem a fal mellett helyeztek el, hanem a falra merőlegesen tették be a szobába, térelválasztóként. A szekrény hátulját letapétázták, mintha fal lenne, az ajtós rész pedig az így kialakított hálószoba felé nézett. Elsőre merésznek tűnik egy ilyen megoldás, de valójában nagyon jól nézett ki, nem volt zavaró a szoba közepéig benyúló szekrény.

 

Nehezen szakadunk el a megszokástól

 A bútorokkal való kísérletezés sok esetben megoldhatja a térelválasztás problémáját, ha el merünk szakadni attól a sémától, hogy a bútornak a fal mellett a helye. Ha megfigyeljük, a legtöbb lakás eszerint van berendezve, pedig nagyon jó lehetőségeket ad, ha eltérünk ettől. Testvérek közös szobáját lehet többé-kevésbé elválasztani így, de amerikai konyhás nappali esetén is láttam már olyat, hogy a kanapé volt a határvonal a kettő között, és egyáltalán nem volt furcsa, hogy középen van.

 

_terelvalaszto_butorok_koncert_2magdibutor_02.jpg

 

_terelvalaszto_butorok_koncert_4magdibutor_04.jpg

 

Forrás: www.magdibutor.hu képeket ebben pinterest albumban találod. Köszönöm, hogy elolvastad az eheti cikkem remélem feliratkozol a követők közé és nem maradsz le a következőkről sem. Vagy biztos ismersz valakit akinek ez hasznos tartalom!

Magdi a beépíthető bútorok szakértője ha szakmai tanácsra van szükséged keress meg bátran egyeztessünk egy időpontot: m.me/magdibutor 


tetszett_a_cikk_1.jpg

Szólj hozzá

inspiráció otthon berendezés egyedi bútor helykihasználás Bútor Beépíthető bútor kicsihely