2016. sze 16.

A modern stílusú bútor: elegánsan minimalista

írta: magdibutor
A modern stílusú bútor: elegánsan minimalista

eros_kontrasztok_magdibutor.jpg

A minimalista stílust legtöbben jól ismerjük: a kevesebb több elven működik, vagyis minél kevesebb a díszítés, annál jobb. Nos, ez az irányzat a lakberendezés terén is felütötte a fejét, és a korábbi, díszes, cikornyás, fényes bútorok ezzel a lendülettel el is kezdtek köddé válni. Legalábbis egyre kevesebb lakásban látatunk ilyeneket, sokkal inkább jellemző az említett minimalizmus. A bútorüzletek persze azonnal alkalmazkodtak az új trendhez, nagyon sok olyan berendezési tárgy kapható, ami modern külsőt kapott, és semmi díszítés nincs rajta, csak a bútor front maga. Természetesen az egyedi bútorok is lehetnek ilyenek – igazából éppen az a jó bennük, hogy bármilyenek lehetnek. Megkaphatjuk a minimalista stílusunkat, de úgy, hogy nem találkozunk vele minden lakásban.

 

A színtől és a formától lehet egyedi

 

Persze joggal merül fel a kérdés, hogy vajon mitől nevezhető egyedinek egy olyan bútor, amin semmilyen megkülönböztető jegy nincs, hiszen ugyebár díszítésmentes. Nos, egyedi bútor készíttetése esetében az utolsó négyzetcentiméterig magunk mondhatjuk meg, hogy milyen legyen. Milyen magas, milyen széles, hol legyenek polcok, milyen legyen a formája, és persze a színeket is magunk válogathatjuk össze. Egy polc esetében például nem muszáj egy állított téglalapban gondolkodni, amit vízszintesen deszkák szelnek át. Lehet kis, egymásra pakolt négyzeteket is kérni, amik mondjuk lépcsőzetesen végződnek. Mindezt olyan színben, amilyenben csak szeretnénk, akár kontrasztos fekete-fehérben, lilában vagy pirosban is. Ugye, hogy ilyen nincs mindenkinek?

 eros_kontrasztok_magdibutorkitchen-furniture.jpg

Miért is jók ezek a bútorok?

 

Ezt a kérdés elsőre igen röviden meg lehet válaszolni: mert szinte bárhová passzolnak. Mindegy, milyen a lakás elrendezése, kialakítása, ezek a bútorok mindenhol képesek kellemes, rendezett, ugyanakkor modern és harmonikus hangulatot teremteni. Éppen az egyszerűségük miatt tudják a rend, az egység képét mutatni. Ha kicsit jobban belemegyünk a hasznosság elemzésébe, megemlíthetjük, hogy a tisztításuk, karbantartásuk sem bonyolult, hiszen nincs millió kis barázda, kiugró rész, amire külön figyelmet kellene szentelni.

 

 

Forrásokat: ebben pinterest albumban találod köszönöm, hogy elolvastad az eheti blogbejegyzésem remélem feliratkozol a követők közé és nem maradsz le a következőkről sem.

Magdi a beépített bútorok szakértője.

Szólj hozzá

inspiráció színek tervezés Bútor konyhabutor